Függöny
Az vagyok.
Egy függöny.
Karnisról lógatnak,
csípnek, hajtogatnak,
csak azért, hogy takarjak.
Takarjam el a valóst,
a lényeget.
Takarjam el
a zavaró fényeket,
és zárjam el
azon réteget,
mi a bentit zavarja,
vagy a kintit zavarná.
De ha Isten is akarná,
testem levakarná
minden egyes ablakról.
S engedné,
hogy én is éljek!
De nem, mint
puszta tárgy!
Engedné,
hogy én is féljek,
reszkessek
egész valómban!
Sírjak, és
sírjanak karomban!
Nevessek önfeledten,
levegőt kapkodva,
nevessek könnyezve,
a térdemet csapkodva,
vagy megvessek
más függönyt,
s lehessek goromba,
s megbánhassam
mit régen tettem,
az öreg koromra...
Érezhessem a szelet,
mi folyton ráncigál,
csodálhassam az eget
ha felköszön szivár'!
Hadd legyen életem!
Hadd színes, vagy sivár!
Hadd vérezhessek
én is valódi sebből!
Tudhassak én is!
S ebből,
meg másból
tanulhassam meg
az összes hibám!
De válaszold meg Te!
(akár ebből vagy másból)
Van-e jogom álmodozni
életem karnisán?
Szerző: janka, a Napvilág Íróklub tagja
Köszönöm a publikálási lehetőséget!
1 megjegyzés:
Wow - különös megfogalmazás egy hétköznapi témára.
Eddig nem jutott volna eszembe egy karnishoz írt óda, de gratulálok :)
Megjegyzés küldése